Orvoscsoport

 

Dr. Lantos Endre

főorvos, fogszakorvos, ügyvezető igazgató

Budapesten született 1955-ben. Végzett fogtechnikusként nyert felvételt a Szegedi Orvostudományi Egyetemre 1977-ben, ahol summa cum laude minősítéssel végzett. A diploma megszerzését követően a Központi Állami Kórházban helyezkedett el. 1989-ben az Amerikai Egyesült Államokban  implantológiai kurzuson vett részt. 1991-ben hozta létre az első VitalCenter rendelőt, melyet mára három rendelőből álló fogászati hálózattá fejlesztett.

 

Bartucz Judit

Dr. Bezzeg Bence

Fogszakorvos, endodontus

2006-ban végzett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudomány Kar Fogorvostudományi Szakán. Szakdolgozatát az Állcsontcysták korszerű therápiájaról irta. Szakmai érdeklődési területei az esztétikai fogászat, protetika,endodoncia, gnatológia.IVOCLAR referenciával működő orvos.

Dr. Bíró Ildikó

Fogszakorvos

1994-ben végzett a Bécsi Orvostudományi Egyetemen, ezt követően a budapesti SOTE-n kapott fogorvosi diplomát.  2000-ben fog- és szájbetegségek szakorvosa, 2006-ban a konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa lett. Bíró doktornő 1997 óta a VitalCenternél dolgozik.

Gálné Pór Margit

Dr. Gömbös Eszter

Fogszakorvos

Gömbös doktornő 1992-ben végzett a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. Két évvel később lett a fog- és szájbetegségek szakorvosa.  1995 óta dolgozik a VitalCenter Fiestánál, előtte a kőszegi Markussowszky Kórháznak volt munkatársa. Szakiránya a fogpótlások, az esztétikai fogászat, azon belül is a porcelán héjak. 

Dr. Görgey Ágnes

Fogorvos

1998-ban végzett a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 1998-tól rendszeres továbbképzéseken és tanfolyamokon, elsősorban esztétikai fogászat témakörében vesz részt.A VitalCenter hálózathoz 2000-ben csatlakozott, a MOM Parkban 2005 óta munkatárs.

Dr. Heintz Renáta

Szájsebész, implantolgus

1990-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán, ezután implantológiai továbbképzésekben vett részt. 1995-ben fog- és szájbetegségekből tett szakvizsgát. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának Szájsebészeti Osztályára került.1999-ben Maxillo-faciális sebészi szakvizsgát tett. Jelenleg részállásban a Klinikán implantológiai műtéteket végez, részt vesz a hallgatók, rezidensek képzésében, valamint posztgraduális implantológiai továbbképzésekben.A Magyar Implantológiai Társaság Vezetőségi Tagja.

Herczeg Annamária

Dentálhigénikus

Herczeg Annamaria a koppenhágai egyetem fogorvosi kiegészitő szakán végzett 1994-ben. A dán dentálhigénikusok szövetségének tagja. Németül, angolul, dánul, és románul is beszél.

Dr. Holman Ágnes

Fogszakorvos

1995-ben végzett a SOTE Fogorvostudományi Karán. Egyetemi évei alatt Dr.Holman egy tanévet a német Freie Universität Berlin Fogorvostudományi Karán töltött, mint ösztöndíjas vendéghallgató.1998-tól rendszeres továbbképzéseken, tanfolyamokon vesz részt, elsősorban az esztétikai fogászat témakörében. A Zuglói Fogászati Központban dolgozott mielőtt a VitalCenter csapatához csatlakozott 2003-ban. 

Dr. Kalmár Szilvia

Fogszakorvos

2004-ben végzett a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2004 és 2006 között konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosi képzés rezidense. 2007-ben lett a konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa. A VitalCenternél 2004 óta dolgozik. 

Krausz Éva

Fogászati szakasszisztens, dentálhigiénikus

Éva fogászati szakasszisztens és dentálhigiénikus végzettségét 1998-ban és 2000-ben szerezte. 2001 tavasza óta dolgozik a VitalCenterben, előtte szájsebészeten és

esztétikai fogászatokon dolgozott. 

Lauthán Szilvia

Dentálhigiénikus, szájsebészeti asszisztens

Szilvia szakképzett fogászati asszisztens, klinikai fogászati higiénikus, szájsebészeti és paradontológiai szakasszisztens. 2006-ban életmód tanácsadói diplomát is szerezett. A VitalCenter előtt egy zájsebészeti és esztétikai magánrendelőben, illetve a Gyermekfogászati Prevenciós Szolgálatnál dolgozott.

Namesnik Éva

Szájsebészeti asszisztens, dentálhigiénikus, implantáció asszisztens

Éva 2000 óta dolgozik, mint fogászati asszisztens. Olaszországban egy 2 éves képzésen vett részt, a Comói "L'associazione Nazionale Dentisti Italiani" fogorvosi kamaratól kapott diplomát 2005-ben. Ugyanebben az évben egy fél éves szájsebészeti specializáción vett részt és tett le záróvizsgát. Éva 2006 óta dolgozik a VitalCenternél.

Dr. Óvári Zoltán

Rendelővezető főorvos, fogszakorvos, implantológus

Óvári doktor 1992-ben végzett a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Pályáját a fővárosi R-klinikán kezdte, később a németországi Mallersdorfban és Fürstenfeldbruckban dolgozott. 1999-től dolgozik a VitalCenternél.

Papp Ibolya

Dentálhigénikus

Fogászati Szakasszisztens és Klinikai fogászati higiénikus képzettségeit 1983-ban és 1998-ban szerezte. 1999-ben csatlakozott a VitalCenter csapatához, Dr. Lantos Endre vezető főorvos asszisztense, főnővére. Mosollyal, empátiával szeretné elérni, hogy a fogászati kezelés a lehetőségekhez képest a legkellemesebb legyen.

Dr. Péter György

Fogszakorvos, implantológus

Dr. Péter György 2001-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán végzett. Fog- és szájbetegségek szakorvosi vizsgáját 2003-ban tette le. A németországi Münster egyetemen 2007-ben "Master of Oral Medicine and Implantology" képesítést szerzett. A VitalCenter csapatához 2001-ben csatlakozott. Szakterületei  a szájsebészet, implantológia, és teljes körű fogászati rehabilitációk kivitelezése . Dr. Péter németül és angolul is beszél. 

Dr. Raths Andreas

1987-ben a Rheinische Friedrich-Wilhelm Egyetemen, Bonnban szezett fogorvosi diplomát, majd 2005-ben egyetemi doktori oklevelet. 1988-2006-ig Németországban különböző rendelőkben önálló fogorvosként dolgozott és a protétikára valamint a gnathológiára spezializálódott.

Dr. Szabó Krisztina

Fogszakorvos, fogszabályozó szakorvos

2000-ben végzett a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. A következő két évben ugyanitt vett részt központi gyakornoki szakképzésen, 2002-ben lett a fog- és szájbetegségek szakorvosa.2005-ben fogszabályozó szakorvos lett. Karrierjét a SE Gyermekfogászati- és Fogszabályozási Klinikán kezdte, VitalCenter MOM-hoz 2006-ban került.

Dr. Udvardy Enikő

Fogszakorvos

Dr. Udvardy 2003-ban szerzett diplomát a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel. A fog-és szájbetegségek szakvizsga megszerzéséig egy regionális kórházban végzett fogorvosi ellátást, illetve egy fogászati és szájsebészeti magánrendelő munkájában vett részt.Szakvizsgát követően a Debreceni Egyetem Szájsebészeti Osztályán dolgozott.2007 január óta a VitalCenter munkatársa.

Váradiné Papp Éva

Szájhigiénikus

1969-ben született Budapesten. Szakképzett Fogorvosi Szakasszisztens és Klinikai fogászati higiénikus. Előző munkahelyei a SOTE Fogpótlási Klinika, a SOTE Konzerváló Klinika, és a BME Üzemi Fogászat. A VitalCenter csapatához 1995-ben csatlakozott.

Vas Éva

Vezető asszisztens

Éva egészségügyi tanulmányait Egerben és Budapesten végezte. 2005 óta dolgozik a VitalCenter-nél. 2008-tól vezető asszisztensként végzi munkáját. Jelenlegi beosztásában a VitalCenter MOM rendelőjében dolgozik, és hasznosítja azt a 15 éves tapasztalatot, amit egy magán Egészségügyi Intézetben egészségügyi főmunkatársként, középvezetőként szerzett. Összetett figyelemmel próbál munkatársaival azon lenni, hogy a sokszor kellemetlen beavatkozások után is a páciensek elégedettek legyenek.

Dr. Vizsolyi György

Fogszakorvos

1999-ben végzett a SOTE Fogorvostudományi Karán, ezt követően a központi gyakornoki szakképzésen vett részt. 2001-ben lett a fog- és szájbetegségek szakorvosa. 2006-tól a konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa.1997-2001 között a Lauder Foundation "Dental Program"-jának dolgozott Budapesten. Ezt követően a XV. kerületi Önkormányzat Fogorvosi Szakrendelőjénél, a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikáján, az X.kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatánál, a Gyermekfogászat Centrocc-nél dolgozott. A VitalCenter rendelőhálózathoz 2003-ban csatlakozott.

 

© 2004-2009 VitalCenter. Minden jog fenntartva. Tel.: +36 1 340 4518 E-mail: info@vitalcenter.hu