Forgalmi rend változás
Fogpótlások

Korona és híd

A fogkorona egy olyan típusú fogpótlás, ami teljesen körbeveszi és beborítja az adott fogat vagy implantátumot. Leggyakrabban akkor van szükség rá, amikor olyannyira nagy kiterjedésű a szuvasodás, hogy az töméssel, vagy inlay/onlay készítésével már nem orvosolható. A fog ezekben az esetekben már annyira gyenge, hogy nagy a veszélye az eredeti fogkorona törésének, ezért fogászati korona felhelyezése válik szükségessé.
Törött, vagy túlságosan kopott rágófelszínű fog esetén szintén indokolt a korona alkalmazása, ugyanakkor esztétikai problémák – például túlságosan elszíneződött fogazat, vagy a metszőfogak közötti túl nagy rés – orvoslására is kiválóan megfelel.

Fogászati hidat akkor használunk, ha a páciensnek egy vagy több foga is hiányzik, amelyeket pótolni szükséges. Legegyszerűbb formája a három tagból álló híd , aminek két szélső része a páciens saját fogain (vagy implantátumokon) helyezkedik el, a középső pedig magát a hiányzó fog területét tölti ki. 
Sok esetben előfordul, hogy a hiányzó fog(ak) mellett közvetlen szomszédságban ülő fogak is sérültek, ami ez esetben nem feltétlenül jelent problémát, mivel, ha a gyökerük még egészséges, akkor alkalmasak a híd megtartására.

A koronák és hidak többféle anyagból, többek közt fém vagy cirkónium sapkára égetett kerámiából, kerámiával kevert kompozit anyagból készülhet, melyet speciális fogászati cementtel ragasztanak az érintett fogra.

Cirkon korona

A fogpótlások anyagai közül kiemelkedő tulajdonságokkal bír a cirkónium, amellyel rendkívül erős, tartós és esztétikus fogpótlás készíthető. A cirkónium ráadásul biokompatibilis, tehát semmilyen allergiás reakciót nem vált ki. További előnye, hogy addig, amíg a fémvázas fogpótlások esetében az íny visszahúzódásával előtűnhet a pótlás szürke szegélye, a cirkónium esetében ilyen nem fordul elő.

 

Az ínyhez tökéletesen illeszkedő cirkon koronák készítése során a legújabb számítógépes technológiát, a 3D-s CAD/CAM (számítógép segítségével tervezett és elkészített) módszert alkalmazzák, aminek köszönhetően mikrométeres pontosságot érhetünk el. A cirkon korona elkészítésekor a szakemberek először lenyomatot vesznek az előkészített fogakról, majd ezt a digitalizált mintát számítógépen grafikusan is megjelenítik. Ez alapján a korona váza, nagysága, és formája elektronikus úton tervezhető meg. A következő lépésben az így kapott digitális képet egy másik számítógépre is felviszik, melyhez egy speciális faragó eszköz (frézgép) van csatlakoztatva. Ez a frézgép a digitális kép alapján a behelyezett cirkon tömbből mikrométeres pontossággal faragja ki a korona végső vázat. Utolsó lépésként az így elkészült vázra ráégetik a kerámia borítást, melynek színárnyalatát a pácienssel egyeztetjük.

A korona és híd felhelyezésének menete

Amennyiben az orvos a koronát természetes fogra helyezi fel, akkor azt elő kell készítenie. Első lépésként különböző csiszolókkal eltávolít bizonyos mennyiséget a fog anyagából, így aztán a korona felhelyezésére alkalmas csonkot alakít ki.
Az orvos természetesen minden esetben ügyel arra, hogy a csiszolás során a lehető legminimálisabb csontszövetet távolítsa el, mindemellett fontos szempont az így kialakított csonkra helyezett korona hosszú távú stabilitása és a fogágy védelme is.
A végleges korona elkészítése több napig is eltarthat: első körben a szakemberek vesznek egy lenyomatot a preparált fogról, majd ennek segítségével készítik el a fogtechnikai laboratóriumban az adott fogra tökéletesen illeszkedő koronát. Amíg az elkészül, a páciens szájába ideiglenes korona kerül.
Fogászati korona kerül az implantátumokra is, ami tulajdonképpen egy, az eredeti foggyökéhez hasonlóan funkcionáló titánium csavar, melyet hiányzó fog esetén ültetnek az állkapocsba. Ebben az esetben a koronát vagy a hidat azután lehet rögzíteni, ha az implantátum már összeforrt a csonttal.

A híd készítésének első lépéseként, a szakemberek az előkészített fogsorról lenyomatot vesznek, hogy aztán a fogtechnikai laboratóriumban elkészülhessen a színében és formájában maradéktalanul a páciens fogazatába illeszkedő fogászati híd. A három vagy több elemből álló híd két szélső koronája az előkészített, meglévő fogakra kerül, a középső tagot pedig ezekhez az elemekhez rögzítik, így helyettesítve a hiányzó fogat.
Ezt követően a hidat a helyére próbálják, és egyéni igény szerint igazítják, majd az elkészült elemet véglegesen rögzítik, hogy aztán a kezelés végén a páciens egy esztétikus, a természetes fogakkal megegyező használati értékű új foggal távozhasson.

A hiányzó fogak pótlásának a hidakon kívül egyéb módjai is vannak. Az egyik ilyen a kivehető részleges fogpótlás, ami kapcsokkal való rögzítést jelent, ám ez esztétikailag gyengébb minőséget eredményez, ráadásul a szomszédos fogakat is károsíthatja.
Az implantátum beültetése szintén hatékony és egyre népszerűbb módja a hiányzó fog pótlásának.

 
Hívjon minket!
Kapcsolat