Forgalmi rend változás
Gyökérkezelés

A fogbél egy olyan kötőszövet, amely ereket és idegeket tartalmaz, ezért gyulladásának oka többnyire az olyan nagymértékű fogszuvasodás, amely már eléri a fogbelet, ezáltal szabad utat enged a baktériumoknak.

fogbélgyulladásFogbélgyulladás esetenként a fog elhalása következtében is létrejöhet, hisz így az adott fogban megszűnik a vérkeringés, ezért az immunrendszer nem tudja elhárítani a kórokozók elszaporodását.

A kezelés menete:

A kezelés részleteinek meghatározása érdekében a gyökérkezelés előtt minden esetben röntgenfelvételt készítünk, majd pedig a szuvas terület kitisztítása következik, melynek során speciális eszközökkel távolítjuk el a fogbelet a gyökércsatornákból, illetve a kezelt részt ki is tágítjuk, hogy megfelelő minőségű tömésre legyen lehetőségünk.

Az eljárás során a fogon többször is antibiotikus fertőtlenítést végzünk, és ha gyulladás miatt szükséges, ezt több napig, esetleg hétig is fenntartjuk; ez alatt az idő alatt pedig a fogat ideiglenes töméssel látjuk el.

Miután a gyulladás teljesen megszűnt, elkészítjük a végleges tömést. A gyökérkezelés a legtöbb esetben több alkalomból áll – az egyszeri kezelés általában csak a metszőfogak esetében  elegendő.

A fog állapotától függően  annak helyreállítása többféleképpen történhet: ha a megmaradt foganyag még alkalmas rá, akkor a fogat betömjük, vagy inlay-t helyezünk be, ezen kívül korona felhelyezésére is sor kerülhet, méghozzá azokban az esetekben, amikor a gyökérkezelt fog törékennyé válik, és színe is sötétebbé válik, mint a többi fogé.

Fontos tudni, hogy a gyökerek túltömése, mind a túl kevés tömés elhelyezése gyulladáshoz vezethet, ezért létfontosságú, hogy a gyökérkezelésünket minden esetben kizárólag magas képzettségű, tapasztalt szakember végezze.

Gondos odafigyelés és helyes, szakszerű ápolás esetén a gyökérkezelt fogak akár egy egész életen át megmaradhatnak. A gyökérkezelt fogakat félévente ajánlott ellenőriztetni, hiszen ezek a fogak is ki vannak téve a szuvasodás veszélyének. Érdemes megfontolni a gyökérkezelt fog koronával való ellátását is, hiszen ebben az esetben a fognak már nincs pulpája, ami életben tarthatná, így az jóval törékenyebb lehet.

 
Hívjon minket!
Kapcsolat