Hogyan jut el hozzánk?
A visszakapott mosoly – Élet nyolc implantátummal és hét hónappal később

Drasztikusabb lépésre volt szükség: a megmaradt fogak (olykor már csak csonkok) eltávolítása és implantátumok beültetése. Ekkor jött be a képbe a VitalCenter, az intézmény vezető szájsebésze, dr. Péter György, valamint az All-on-4 technológia.

Amit raktak délig, leomlott estére…

Az ötvenes években születtem, akkoriban a fogászati ellátás még egészen más szinten volt, mint manapság; az iskolai fogorvostól például szabályosan rettegtünk, és joggal.
Hamar romlani kezdtek a fogaim, tizenhat éves koromban kaptam az első koronát. Szinte azonnal rátaláltam egy remek fogorvosra, akihez negyven éve hűséges vagyok, azóta hozzá járok – sajnos, jóval gyakrabban, mint szeretnék. Odaadóan mentette a fogaimat, rengeteg gyökérkezelésen, tömésen és fogpótláson vagyunk túl együtt; ez a sok kezelés minkettőnk részéről nagy türelmet és odaadást kívánt. Az évek múlásával beindult a fogínysorvadás, a visszahúzódó ínyem miatt egyre rövidebb ideig – 3-5 évig – tartott egy-egy híd. Úgy éreztem magam, mint Déva várának építői: „Amit raktak délig, leomlott estére, amit raktak estig, leomlott reggelre.” Megszenvedtem a fogaimmal, maradjunk annyiban, még szerencse, hogy türelmes alkat vagyok és bírom a fájdalmat. Lelkiismeretes orvosom az utolsó híd készítésekor jelezte, hogy ha ezt le kell szedni, akkor már csak az implantátum lesz a megoldás. Vagy a kivehető fogsor.

Ez utóbbira gondolkodás nélkül nemet mondtam, az implantátumra viszont azonnal igent. Könnyen döntöttem, hiszen előttem volt a férjem példája, akinek két éve a hátsó fogai helyére kerültek implantátumok. Ő baráti ajánlás révén jutott el a VitalCenterbe dr. Péter Györgyhöz, és mondhatom, azóta is nagyon boldog az ott kapott fogaival. És bár a fogorvosom is ajánlott szakembert az eljáráshoz, de számomra nem volt kérdés, hogy jómagam is a VitalCenterbe és Péter Györgyhöz akarok menni ezzel a problémával, hiszen tudtam, hogy a doktor úrék szépen, gyorsan dolgoznak, és – ahogy barátaink fogalmaztak – még a műtétet is kellemes környezetben végzik.
Az én esetemben is ment minden, mint a karikacsapás: a konzultáció során megtörtént az állapotfelmérés, majd azonnal megkaptam a korrekt, részletes árajánlatot és az első kezelés időpontját.

Út a teljesség felé

Péter doktor úr elsőként a felső állkapcsomból húzta ki a maradék fogakat vagy inkább csonkokat, szám szerint kilencet. Egy ülésben. És rögtön be is ültette a négy implantátumot. A teljes procedúra egy kétórás műtét volt, kőkemény menet, no nem nekem, sokkal inkább a doktor úrnak. Számomra az egyedüli nehézséget az jelentette, hogy a két óra alatt egyetlenegyszer tudtam csak becsukni a számat, amikor szusszantunk pár percet. A szám végig nyitva, a szemem viszont csukva volt – nem akartam látni, hogy mi folyik körülöttem. Fájdalmat egyáltalán nem éreztem, pedig kilenc húzás és négy implantátum behelyezése azért nem kis dolog! Otthon is mindössze egy vagy két fájdalomcsillapítót kellett beszednem, azt is inkább a gyulladáscsökkentő hatása miatt. Másnap délben megtörtént az ideiglenes fogsor behelyezése, vagyis kevesebb mint 24 órán át volt a számban „felül semmi”.

Egy hónappal később megismétlődött a történet: ezúttal az alsó állcsontomból húzta ki a maradék fogakat a doktor úr, és beültette a 4 implantátumot. A műtétet követő nap délelőttjén, 12 órával később már meg is kaptam az ideiglenes alsó fogsort is. Ebben csak elöl, a mosolyzónában voltak fogak, de így is rendesen meg tudtam rágni az ételt.

Az ideiglenes fogsorom nem hagyott kívánnivalót maga után: azonnal, mindenféle fennakadás nélkül tudtam folytatni a normális életemet, nem kellett takargatnom a számat, ha emberek közé mentem, és szinte tökéletesen ment vele az evés és a beszéd.

És annyira szép volt, hogy mindenki azt hitte, az a végleges – mondtam is, hogy nem, nem, a végleges még szebb lesz! Azt sem hitte el senki, hogy először kilenc, majd nyolc fogamat egyszerre húzták ki, még az állandó fogorvosom is ájuldozott ezen a teljesítményen.

A teljesség élménye – A végleges fogsor

Összesen hét hónapig éltem ideiglenes fogakkal. Majd, amikor az alsó fogak kihúzása után letelt a fél év gyógyulási idő, elkezdődött a végső procedúra. Péter doktor leszedte az ideiglenes fogsort, mintát vett a begyógyult ínyről, ennek alapján készült el a végleges fogsorom. Ha jól emlékszem, kétszer, talán háromszor mentem mintavétel miatt a klinikára. Természetesen az alsó-felső fogsor pótlása egyszerre történt; azon a napon csak azért drukkoltam, hogy a minta alapján készített fogsor jó legyen, és ne kelljen a doktor úrnak kétszer dolgoznia.

A felhelyezés utáni első pillanatokban két dolgot érzékeltem: hogy ez a fogsor máris teljesen az enyém, annyira tökéletesen illeszkedik; Péter György és a technikus hihetetlen munkát végeztek! A másik élmény, hogy hirtelen több fog lett a számban, mint az elmúlt évek, évtizedek során bármikor.

Ma két napja van bent a végleges fogsorom, de máris sokkal felszabadultabbnak, vidámabbnak érzem magam! Arról nem beszélve, hogy a saját fogaim mindenre nagyon érzékenyek voltak, míg az újak kaphatnak hideget-meleget, meg sem érzem.

Azon vagyok, hogy minél többen észrevegyék az új fogsoromat, de mit csináljak, ha egyszer annyira természetesen hat, hogy senkinek nem tűnik fel! Úgy kell rá felhívni a barátaim figyelmét, de én nagyon szívesen, sőt dicsekedve mutogatom, annyira örülök.
A tervezéskor én kértem Péter doktor úrtól, hogy természetes hatású legyen a fogsorom, ne olyan, mint az amerikai filmekben látható hollywoodi műmosolyok. Azt a technikust, aki végül ezt megcsinálta, én a szobrászművész kategóriába sorolom! Egy az egyben úgy néz ki, mint egy valódi fogsor, benne vannak a barázdák, az alakja, a színe is élethű. Tökéletesen megy vele a beszéd, az evés, bár ez utóbbival most még óvatos vagyok, mert szokatlan, hogy elöl-hátul tudok rágni. Alig várom, hogy elmúljon a kezdeti bizonytalanságom és felbátorodjak! Az elmúlt években a friss, ropogós kenyérhéj tabu volt a számomra, bár már az ideiglenes fogakkal is egész jókat tudtam enni. Olyannyira, hogy a reméltnél jóval kevesebbet, mindössze 3-4 kilót fogytam a 7 hónap alatt. Most viszont elkezdtem aggódni, hogy nem csak a leadott kilókat szedem vissza, hanem azon felül is, mert mostantól semmi nem állhat a fogaim útjába! De tudják mit? Inkább gyakrabban eljárok tornázni, de a jó ropogós kenyérhéjat akkor sem fogom kihagyni – ha már egyszer lehet!

Én azt mondom, nem kell félni!

Tapasztalataim szerint sok ember tart az implantátum beültetéstől, ennek fő okát én abban látom, hogy mi emberek a jót természetesnek vesszük, a rosszról viszont szívesen és sokat beszélünk: így kilökte a szervezete az implantot, úgy begyulladt az ínye… A barátaim közül is többen aggódtak, próbáltak lebeszélni, hogy az implantátum beültetés fájdalmas, hosszadalmas, sok a kockázata. Nem egyszer megkaptam: „Minek vágsz bele?” Például azért, feleltem, mert kiderült, hogy az én esetemben szinte ez az egyetlen járható út. „Mi van, ha nem sikerül?” Kell, hogy sikerüljön, válaszoltam erre, hiszen a világon sokkal több embernek sikerül, mint nem. (És akkor még nem is tudtam, hogy a sikeres implantátum beültetések aránya 95% fölött van!)
A másik reakció a kezelés költségeivel volt kapcsolatos. „Nyertél a lottón, hogy ki tudtad fizetni az árát?” Erre én azt mondom, hogy inkább járok továbbra is a 24 éves autómmal, mint fogak nélkül. És ha összevetjük, hogy bár mostantól évente el kell járnom fogkőleszedésre, viszont nincsenek lyukas fogak, leeső koronák és hidak, kellemetlen gyökérkezelések, nincsen gyulladt íny… szerintem nem kérdés, jó cserét csináltam-e.

És hogy mit üzenek azoknak, akik félnek belevágni a kezelésbe?
Azt, hogy ne féljenek, mert nincs mitől, főleg, ha megbízható fogászatot, tapasztalt, rutinos szakembert választunk – mint amilyen a VitalCenter és Péter György doktor. Ha belevágunk, minimális fájdalom és még kisebb kockázat árán rövid idő alatt új életet kaphatunk – én is azt kaptam a VitalCenterben, mindössze 7 hónap leforgása alatt!

Legyen részese még inkább Judit örömének! Tekintse meg a vele készült kisfilmünket!

 

Hívjon minket!
Kapcsolat