A mini implantátumok előnyei

A mini implantátumokra rögzített kivehető fogsor segítségével örökre búcsút mondhatunk a mozgó műfogsornak, amely az élet legszebb pillanatait keserítheti meg!

Rendelőnkben lehetőséget biztosítunk a teljes műfogsorral rendelkező páciensek számára saját, már meglévő műfogsoruk rögzítésére mini implantátum segítségével.

A mini implantátum alkalmazása egy többéves klinikai múltra visszatekintő módszer, mely

a páciens már meglévő teljes műfogsorát képes rögzíteni és védeni az elmozdulás és a kiesés ellen.

Természetesen azok, akik eddig nem éltek műfogsorral, és csak most szorulnak fogpótlásra, ám a normál implantátumokon rögzülő fix fogsor valamilyen – elsősorban anyagi – ok miatt nem jön szóba, elérhető ez a költséghatékony megoldás.

A mini implantátumok jellemzői

Ezek a speciális implantátumok olyan kisméretű (1.3 – 2.4 mm-es), szövetbarát titániumötvözetből készült eszközök, melyek abban az esetben is beültethetők, ha a csont elvékonyodása miatt a hagyományos, fix koronák és hidak rögzítésére alkalmas, nagyobb méretű implantátumok nem jelentenek megoldást a páciens problémájára.

Kiknek előnyös a mini implantátumok alkalmazása?

Azoknak,

  • akik köztes, áthidaló megoldásra vágynak a nagyméretű implantátumokra rögzített fix fogpótlások és a hagyományos, kivehető műfogsor között
  • akik olyan kedvezőbb árú fogpótlási lehetőséget keresnek a hagyományos implantámukora rögzített fix pótláshoz képest, amely bár kivehető, de használat közben nem mozdul el, ezáltal biztosan nem okoz kellemetlenségeket, kínos pillanatokat
  • akiknek az általános egészségi állapota nem teszi lehetővé a hagyományos, nagyméretű implantátumok alkalmazását
  • akik helyzetükből adódóan az implantálás előtt csontpótlásra szorulnak

Az esetek döntő többségében mind az alsó, mind pedig a felső fogsor is rögzíthető mini implantátumokkal. A különbség, hogy míg az alsó fogsornál négy, addig a felsőnél hat mini implantátum beültetése szükséges a fogsor kifogástalan rögzítéséhez. Továbbá, a felső fogsor esetében előfordulhat, hogy előzetes vizsgálatokkal kell megállapítani, hogy az állcsont megfelelő-e a mini implantátumok alkalmazásához. Ha a páciensnek a mini implantátumokhoz nincsen elegendő csontanyaga, akkor csontpótlásra is szükség lehet.

A beavatkozás lépésről lépésre

  1. A mini implantátumot az ínyen keresztül az állkapocsba készített furatba rögzítjük. Az íny felvágására nincsen szükség, mivel az implantoknak kicsi az átmérője, így a furat készítése egy lépésben megoldható.
  2. A beültetést követően az implantátum gömb alakú feje kiemelkedik az ínyből.
  3. Végső lépésként a mini implantátum kiálló gömbfejébe pattintjuk bele a páciens meglévő műfogsorába épített, gumigyűrűvel ellátott patentokat, ezáltal biztosítva a fogsor masszív rögzítését.

Meglévő műfogsor megtartása

A már meglévő műfogsor megtartására akkor van lehetőség, ha az jó minőségű, és megfelelően átalakított annak érdekében, hogy a mini implantátumokat hozzá lehessen rögzíteni: azokat a korábban említett rögzítőelemeket, amelyek a mini implantátumokra patentszerűen rápattinthatók a meglévő fogsorba építik bele.

A mini implantátumok előnyei

  • minimális orvosi beavatkozással elkészíthető
  • mivel az implantátumok azonnal terhelhetőek, segítségükkel a műfogsor is azonnal rögzíthető
  • beültetésük kedvező áron elérhető
  • alkalmazásuk során a páciensnek nincs szüksége új protézisre, mivel az esetek többségében a meglévő fogsorral is el lehet végezni a beavatkozást
  • mivel az ily módon rögzített fogsor 100%­-osan stabil, bátran lehet vele enni, beszélni, sportolni
  • a fogsor könnyen és egyszerűen tisztítható
  • a páciens búcsút mondhat a kellemetlen protézisragasztónak
  • a gumigyűrűs megoldásnak köszönhetően sem a páciens állkapcsa, sem a beépített implantátumok nincsenek kitéve nagy erőhatásnak, így viselésük biztonságos és tartós megoldást kínál
  • felső fogsor esetében a mini implantátum további előnye, hogy nincs szükség a műfogsor szájpadlást borító részére, így az a műfogsorból eltávolítható, éppen ezért új fogsor is készíthető belőle