A szájsebészet témakörébe olyan kezelések tartoznak, mint a foghúzás, bölcsességfog-eltávolítás, ciszták kezelése, illetve implantátumok beültetése, valamint egyéb olyan fogászati eljárások, melyek sebészi beavatkozást igényelnek. A VitalCenterben kiváló szakemberek korszerű technológiákat bevetve végzik ezeket a beavatkozásokat fájdalommentesen és kíméletesen!
A foghúzás mindig helyi érzéstelenítésben történik. Az eltávolítást követően általában varrattal szűkítjük az egykori fogat körülvevő ínyt, így akadályozva meg a fog helyén kialakuló véralvadék „kiesését”. A varratokat, amennyiben nem felszívódó fonalat alkalmaztunk, kb. 1 héttel később el kell távolítani.
Mire kell figyelni a beavatkozást követően?
Az érzéstelenítő hatásának elmúltáig tilos enni, mert saját szánkban komoly sérüléseket tudunk okozni, például az alsó, érzéstelen ajkat át tudjuk harapni.
Azon a napon, amikor a foghúzás történt, tilos öblögetni, mert a kezelés helyén kialakult kis vérrög indítja meg a gyógyulást. A következő napokban kiemelten fontos a fokozott egyéni szájhigiéné, a gyakori és igen alapos, ám óvatosan végzett fogmosás.
Gyulladt fog eltávolítása után kicsit lassúbb a gyógyulás és előfordulhat, hogy hőemelkedés vagy akár láz követi a beavatkozást. Ilyenkor indokolt a lázcsillapító, esetleg gyulladáscsökkentő használata. Kis utófájdalom esetén egy szem fájdalomcsillapító hatékonyan csillapítja a fájdalmat.
Majdnem minden embernek formálódik bölcsességfoga, a népesség 90 százalékánál azonban e fogak nem, vagy csak részben törnek át az ínyen, éppen ezért nem vesznek részt a rágófunkcióban.
Ennek oka az, hogy az állcsontok nagysága és a fogak mérete nincs arányban, következésképp több fogunk van, mint amennyi az állcsontokban elfér. A problémát az okozza, hogy a bölcsességfogak előtörése genetikusan programozva van. A fogak koronáját a csontban egy lágyrész köpeny veszi körül, melynek az a szerepe, hogy a felette lévő csontot feloldja, így biztosítva helyet a fogak növekedéshez.
Mivel a fogak számára nincs elég hely, így a következő problémák léphetnek fel:
A legjobb védekezés a prevenció. Az úgynevezett Panoramikus vagy OP röntgenfelvétel egyértelműen kimutatja, hogy vannak-e, s ha vannak, akkor milyen pozícióban találhatók a bölcsességfogak. Amennyiben előnytelen a pozíciójuk, a legcélszerűbb eltávolítani őket, amíg még tünetmentesek. Fogszakorvosunk ezt a tényt könnyen tudja diagnosztizálni a röntgenkép alapján.
Fontos megemlíteni, hogy a fájdalom hiánya nem feltétlenül jelenti azt, hogy baj sincs. A megfelelő diagnózis felállítása érdekében érdemes szakorvosunkat felkeresnie.
Klinikánkon általában mind a négy bölcsességfogat egy műtét alkalmával távolítjuk el.
A kezelése menete
A műtét időtartama 20-30 perc, melynek során atraumatikus technikát alkalmazunk (nincs véső és kalapács), ennek következtében a gyógyulás gyors és fájdalommentes. Technikánk eredményeképpen pácienseinknek elég egy műtéten átesnie a négy helyett, ami után a gyógyulás gyors és kiszámítható.
Műtét utáni esetleges komplikációk
Fontos tudni, hogy az esetek 99%-ban nem lépnek fel komplikációk, amennyiben Önnél mégis jelentkezik valamilyen szövődmény, minél hamarabb jelentkezzen klinikánkon!
Műtét után legtöbbször duzzanat jelentkezik (főként az alsó bölcsességfogak esetében), ami természetes és néhány nap alatt megszűnik. Előfordulhat szivárgó vérzés a műtéti területről a beavatkozás utáni 24 órán belül, mely azonban steril tamponra történő ráharapással hatékonyan csillapítható.
Igen ritkán, de létrejöhet úgynevezett szájzár is, mely az atraumatikus technikának köszönhetően a legritkább esetekben jelent valódi szájzárat, inkább a duzzanat miatti fájdalom következtében fellépő szájnyitási korlátozottságot, ami rendszerint részleges és néhány nap alatt megszűnik.
Szintén ritkán az alsó bölcsességfogak szoros érintkezésben lehetnek az ideggel, amely az alsó ajak és az állcsúcs érzését biztosítja. Ilyen esetben az ideg sérülhet a beavatkozás során, melynek eredményeként hetekig, hónapokig zsibbadás állhat fenn. Az érzéskiesés lassan javul, és egy idő után az esetek legnagyobb részében maradéktalanul megszűnik.
A fogak gyökércsúcsán kialakult gyulladások legtöbbször az elhanyagolt, elhalt fogakon alakulnak ki. Sokszor a legtökéletesebb gyökérkezelés ellenére is cysta, illetve úgynevezett periapikális tályog alakul ki az évek folyamán. Legtöbbször a fogban jelentkező fájdalommal, illetve a gyökércsúcs környékén tapintható duzzanattal jár. A megfelelő röntgendiagnosztika után a gyulladást műtétileg távolítjuk el, melynek során a gyökér a gyulladt területbe beleeső részét is levágjuk. A műtét sikerének alapfeltétele, hogy a gyökércsatornák mindegyikében tökéletesen záró gyökértömés legyen. Ennek érdekében sokszor műtét előtt közvetlenül cseréljük a gyökértömést. Amennyiben a gyökér hosszának 1/3-nál hosszabb részt kellene levágjunk, abban az esetben a fog eltávolítását választjuk, mert a meggyengült foggyökér hosszú távú megmaradása esélytelen.
A többgyökerű fogak esetében a műtét sikere mindig kérdésesebb, mint az egy gyökérrel rendelkező fogak esetében.
Amennyiben a fog protetikai szempontból fontos és olyan gyökércsap vagy pótlás található rajta, amit nem szeretnénk eltávolítani, a gyökértömés cseréje helyett egy úgynevezett „retrográd” gyökértömést alkalmazunk. A seb felől zárjuk le megfelelő szövetbarát anyaggal a gyökércsatornát, így elzárva az esetlegesen abban lévő baktériumokat a külvilág elől, megakadályozva ezzel a seb újra fertőződését.
A beavatkozás után 3-4 napig kell duzzanatra, illetve gyógyszerrel kezelhető fájdalomra számítani. A műtét után kb. 1 héttel később távolítjuk el a varratokat.
Az állcsontban található egyéb cystákat és gyulladásos folyamatokat mindig egyedileg kialakított műtéti terv szerint kezeljük, amit a beavatkozás előtt vagy után egyéb fogászati kezelésekkel egészíthetünk ki. Ezen beavatkozások nem mindegyike végezhető el ambuláns (normál fogászati) körülmények között. Ezeket az eseteket együttműködő, fekvőosztályos intézményekbe irányítjuk. Az ambuláns körülmények között elvégezhető beavatkozásokat sokszor altatásban végezzük.
A fogínysorvadás a 40 év feletti páciensek esetében egyre nagyobb valószínűséggel jelentkezik. Korai felismerése jelentősen javíthatja az érintett fogak túlélési esélyeit. A rendszeresen elvégzett dentálhigiéniai beavatkozás, a fogkő eltávolítása sokszor kordában tartja a fogat körül vevő szövetek leépülésének folyamatát.
Abban az esetben, amikor már kialakult ínykárosodást állapíthatunk meg, műtéti beavatkozásra van szükség.
Enyhébb károsodás esetén elégséges egy úgynevezett „zárt küret” elvégzése. Helyi érzéstelenítés mellett a szakember az íny alatti fogkövet is eltávolítja, majd az íny fogfelszín felé eső gyulladt sarjszöveteit is. Az alaposan megtisztított, polírozott fogfelszínre az íny így vissza tud tapadni és alapos szájhigiénia mellett stabilan ott is marad.
Mélyebb gyulladások esetén már műtétileg kell a gyulladt ínyt eltávolítani. Elülső fogak esetében ennek hátrányos esztétikai következményei lehetnek, melyről minden esetben előzőleg tájékoztatjuk pácienseinket. Az esztétikai hiányosságok helyreállító beavatkozással, ínykorrekcióval, ínyplasztikával maradéktalanul orvosolhatóak!
Egyes fogaknál kialakult parodontális léziók, csonthiányok feltöltése műtétileg lehetséges. Ilyen esetekben a pácienssel folytatott előzetes konzultáció alapján állítja fel a parodontológus szakorvos a kezelési tervet, tájékoztatva a pácienst annak lehetséges kimeneteleiről.
Az implantációról bővebben itt olvashat.
A nem megfelelő szájhigiénia köztudottan a fogak és az íny legnagyobb ellensége, mégsem fordítunk rá kellő figyelmet. Előfordulhat persze, hogy ennek hátterében nem a hanyagság, hanem sokkal inkább a tájékozatlanság áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, miért érdemes ügyelni a száj és fogazat egészségének megóvására.
Dr. Lantos Endre, a VitalCenter alapítója és vezetője a rendszerváltáskor nagyot álmodott - és az álma valóra vált.