Öröm a társaságában lenni, és ezt akkor is így gondolnám, ha fogászati kezelésre érkeznék hozzá, nem interjúra. Huncutul csillogó kék szemek és csibészes mosoly uralják az arcát; derű, kedvesség, harmónia és megnyugtató magabiztosság lengi körül.
Élete kevésbé vidám, olykor kifejezetten embert próbáló periódusairól is olyan könnyed természetességgel, kedélyesen beszél, hogy az őt hallgatón óhatatlanul átfut a gondolat: van olyan egyáltalán, hogy beborulnak a kék szemek és eltűnik a csintalan mosoly?
Dr. Gömbös Eszterrel beszélgettünk.
A választás és az egyetemi évek
Alakulhatott volna úgy az élete, hogy most nem egy fogorvosi rendelőben beszélgetünk és nincsen a neve előtt a Dr.?
Abszolút! Édesapám fogorvos volt ugyan, de sosem volt a család részéről nyomás arra nézve, hogy én is az legyek. A győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumba jártam, ami bár humán tagozatos iskola volt, de mindenben rendkívül erős alapot adott, így nem volt jelentősége, hogy humán vagy reál irányba indulunk-e tovább. Tanáraim biztosak voltak abban, hogy bölcsész leszek, irodalmár vagy művészettörténész. Amikor mégis az orvosira adtam be a jelentkezésemet, az iskola igazgatója behívatta a szüleimet, mert azt hitte, az ő hatásukra jelentkeztem oda.
És nem így volt?
Nyilván hatott az otthoni háttér. Apám a Vas megyei Jánosházán volt fogorvos, a közösség megbecsült tagja. Tisztességgel ellátta a munkáját, tudták a faluban, hol lakunk, mint ahogy azt is, hogy hozzánk bármikor becsöngethetnek, éjszaka, vasárnap reggel, Szenteste. Apám legföljebb mondott egy cifrát, de aztán bárkinek ajtót nyitott és segített, legtöbbször ingyen. Ő ilyen ember volt.
Az, hogy az orvosira jelentkeztem, sokkal inkább tudatos döntés volt, mint elhivatottság: 1986-ban érettségiztem, a rendszerváltás előtt, és azt azért láttam, hogy az országnak kell mondjuk kettő művészettörténész meg kettő irodalmár, több nem. Ráadásul a fogorvosi szakma politikamentes és nekem ez is fontos szempont volt az akkori erősen átpolitizált világban. Mint ahogy az is, hogy az egyetem öt év, belátható idő az általános orvosi képzéshez képest. Láttam azt is, hogy apámnak mennyi minden belefér a szakmája mellet, a család és csomó remek hobbi.
Persze, végül nem minden úgy alakult, ahogy azt elképzeltem, hiszen a fogászat robbanásszerű változáson ment át, ahogyan a világ is.
Akkoriban álmomban nem gondoltam volna például azt, hogy a munkám miatt nyolc éven keresztül kéthetente röpködni fogok Anglia és Magyarország között.
Gondolhatnánk, hogy az egyetemi felvételi sima ügy volt…
Azt azért nem mondhatom! Ez még az az időszak volt, amikor hiába volt valaki éltanuló, ha a családja, a szülei nem voltak elég jó káderek. A 120 pontból elért 116 pontom ellenére politikai okokra hivatkozva engem is elutasítottak.
Nem szegte kedvét a kudarc?
Nem vagyok az a feladós típus, sőt! Ráadásul utólag nézve nem is baj, hogy ez így alakult. Feljöttem Budapestre és a SOTE Gyermekfogászati Klinikán helyezkedtem el asszisztensként. Az ott töltött év nagyon hasznos volt, megtanultam asszisztálni, megtapasztaltam, milyen a fogorvosi szék másik oldalán állni. És abból a közegből már elérhetővé vált az egyetem.
Az egyetemi évekre hogyan emlékszik vissza?
Életem legjobb öt éve volt! Mindenkit arra biztatok, hogy tanuljon és legyen egyetemista. Én nagyon szerettem! Egy új, merőben más világ a vidéki évek, a gimnáziumi kollégium zárt közege után! Remek közösség kovácsolódott össze; csoporttársaim nagy része mára komoly, befutott fogorvos. Egyszerre volt tanuló és baráti közösség a miénk, rengeteg időt töltöttünk együtt. Akkoriban még nem volt annyi szórakozóhely, mint manapság, így főleg egymáshoz jártunk házibulikra, közösen főzőcskéztünk, kártyáztunk, jelmezbált szerveztünk, telente pedig fölkerekedtünk és busszal nekivágtunk Bulgáriának. Ezek a síutak életem meghatározó élményei közé tartoznak. Vidám, önfeledt évek voltak. És mindig szólt az LGT.
Csupa móka és kacagás…
Igen. Azzal a kitétellel, hogy amikor viszont tanulni kellett, akkor tanultunk! Sőt, nagyon jó eredményekkel. Nem volt kérdés, hogy négyes, még inkább ötös a cél, különösen a szakmai tárgyakból derogált volna a nem ötös.
Az egyetemen erős volt mind az elméleti, mind a gyakorlati képzés. Akkoriban a szakma még komolyabb manualitást igényelt, mint manapság, és tudni kellett rögtönözni. Ha az ember bekerült egy SZTK-ba, akkor nem válogathatott, volt egyféle lenyomatanyag, egyféle tömőanyag, azzal kellett boldogulni! Évekig ügyeltem olyan éjszakai szájsebészeten, ahol nem lehetett a széket állítani, ugyanabban a pozícióban húztunk alsó és felső fogat, és az sem számított, hogy milyen magas a páciens. Sokszor támaszkodtunk a leleményességünkre, a józan paraszti eszünkre. Kicsit olyan ez, mint a GPS a navigációban: nem mindig a tankönyvet kell követni, a körülmények és a rutin sokszor felülírják azt; ha mindig a protokoll szerint megyünk, akkor tényleg megtörténhet, hogy a Dunában kötünk ki.
Erős szakmai kezdés Kőszegen
Mennyire indult simán a szakmai útja?
Megterveztem magamban a jövőt: mindenképpen kisvárosban akartam dolgozni, olyan helyen, ahol idilli családi életet lehet élni és ami közel van a szüleim falujához. A sors válaszaként épp akkor Kőszegen hirdettek önkormányzati állást, hát megpályáztam. Megkaptam, és vele egy önkormányzati lakást a Várkörön. Három helyen dolgoztam: az SZTK fogászaton, egy iskolafogászaton és a kőszegi LATEX szövőgyár üzemi fogászatán. Apám közben politikai karrierre váltott, parlamenti képviselő volt a rendszerváltás utáni első ciklusban, így időnként hazajártam őt helyettesíteni, szóval rendkívül változatos terepen jó sok rutinra tettem szert.
A szakvizsga letétele után béreltem Kőszegen egy rendelőt, magánrendelésbe kezdtem, az a környék az osztrák határ közelsége miatt komoly piac volt már akkor is.
De hívta Budapest
Minden adott volt a gondtalan élethez. Mi hozta mégis Budapestre?
Nagy dilemma volt, hogy otthagyjam a felfutóban lévő, határmenti magánrendelést, németül jól beszélek, ígéretes pozícióban voltam már akkor is, ráadásul 50 km-re a szüleimtől. De akkoriban ismertem meg a majdani férjemet, aki hallani sem akart a vidéki életről. Ráaádásul már Lantos doktor is hívott, hogy ha készen lesz a Bécsi úti, második rendelője, menjek hozzá dolgozni. Az esküvőm előtti napokban szólt a telefon: „Készen van. Akkor jössz?” Úgyhogy jöttem.
Húzott a szerelem, illetve a megérzéseim azt sugallták, hogy szakmailag is jó döntés, ha Budapesten kezdek új életet.
Felfogtam, hogy csak csapatban, összefogva lehet tartani az iramot a fejlődéssel, ami előtt a szakma akkor már egyértelműen állt. Egy fogorvosi rendelőt szinte lehetetlen egyedül magas színvonalon felszerelni, majd kihasználni.
A Bécsi úti fogászat, hát az csodás volt! Lantos főorvos remek ízléssel bír, az ő elképzelései alapján megszületett a kor egyik legexkluzívabb berendezésű rendelője, pedig akkoriban, 1992-ben a belsőépítészet még gyerekcipőben járt Magyarországon. Fekete márvány padló, sárga bőrgarnitúra, lila fotelok, króm falak… Még egy lakberendezési újságban is cikkeztek róla!
Ez az időszak a fogászati turizmus hajnala. Igen hamar megjelentek az első külföldi páciensek, először a svájciak jöttek nagy számban, később az angolok. Sűrű időszak volt, sokat dolgoztunk.
Az Önnel élő édesanyja és Zsolt fia hogyan viselték ezeket az éveket?
Amikorra igazán felpörgött a fogászati turizmus, addigra Zsolt felső tagozatos volt, majd gimnazistaként már kollégista. És hát ott volt édesanyám mint fő támaszom, támaszunk.
A mi történetünk a bizonyíték arra, hogy tényleg úgy van, ahogy mondják: az élet az egyik kezével elvesz, a másikkal ad.
Amikor apám korai halála miatt anyu felköltözött Budapestre, én épp akkor hoztam meg a döntést, hogy a fiammal kettesben folytatom az életet. Anyám számára egy pillanatig nem volt kérdés, mit kell tennie: hozzánk költözött. Kellett is a segítsége, hiszen teljes állásban dolgoztam. De anyám rendkívül sok terhet levett a vállamról, és nélküle nem kapott volna ennyi érzelmi támogatást, ilyen biztos alapokat a fiam sem. A mai napig erős hármas szövetség a miénk.
Egy rendkívüli asszony: az édesanyja
Beszélne róluk kicsit bővebben? Kezdjük az édesanyjával, őt még nem említettük a gyerekkort érintve.
Rendkívüli asszony! Egy polihisztor, ahogy fogalmazni szoktam. Pénzügyi iskolában érettségizett Győrben, de mindenképp a divattal akart foglalkozni. Női szabónak tanult Budapesten, és a végzettséggel a zsebében már a Párizsba költözését tervezgette, amikor is apám személyében beköszöntött életébe a mindent elsöprő szerelem. Őt követte Jánosházára, ahova én is születtem.
Mikor kicsi voltam, még varrt anyám: a Bécsből hozatott Burdákból merített ihletet. Nagyon ügyes volt, úgyhogy baromi jó cuccokban jártam : )
Később kijárta az egészségügyi szakiskolát és fogorvosi asszisztensi végzettséget szerzett, ő váltotta apám idős, nyugdíjba vonuló asszisztensnőjét. Mindezek mellett, hatalmas elszántsággal, elvégezte a teológiai főiskolát, hittant tanított, cserkészcsapatot szervezett.
Apám sajnos nagyon fiatalon, 59 évesen meghalt. Anyám hatalmas erővel talpra állt, otthagyott mindent, hogy 57 évesen Budapesten kezdjen új életet. A nyugdíjig asszisztensként dolgozott egy fogászati klinikán, utána is asszisztált egy magánrendelésen. Aktív, fiatalos nő, a mai napig biciklizik, úszik.
Élete főműve: a fia
A fia most húszéves…
Így van. Ő életem főműve! Roppant büszke vagyok rá. Pannonhalmám érettségizett tavaly, majd egy évet Amerikában tanult ösztöndíjjal. Oda már úgy ment ki, hogy a zsebében volt a felvételi értesítő az ELTE-től; idén szeptemberben kezdi az Állam- és Jogtudományi Kart. Három nyelven beszél tökéletesen, ügyes, aranyos, és mindemellett jóképű, csinos gyerek. Ritka jó kombináció! Erős értékrenddel bíró, magabiztos, tudatos fiatal, aki vállalja a felelősséget magáért és másokért. Ebben persze az otthon kapott támogató, megtartó erő is szerepet játszik.
Ennek jótékony hatását magam is megtapasztaltam fiatalként. Apámtól mindig azt hallottam, és én is mindig ezt mondtam a fiamnak, hogy akkora hülyeséget nem tudsz csinálni, hogy utána ne jöhetnél haza. Megbotolhatsz, van ilyen, de ne akard egyedül megoldani, itt vagyunk, segítünk. Kell a fogódzó, ahova visszatérünk, amibe kapaszkodunk.
Második otthona: a Balaton
Köztudott Önről, hogy szinte kétlaki életet él…
Igen, a Balaton a második otthonom, mindig is az életem része volt! Egy csodálatos, százéves ház a balatoni létünk központja, családi életünk egyik fő helyszíne. A házat anyai nagyapám vette több mint 60 éve Amióta az eszemet tudom, ott töltöttem a nyarakat. A mai napig télen-nyáron lejárunk, mindig ott karácsonyozunk.
Gondolta volna, hogy dr. Gömbös Eszter….
- … a Balaton közelségének köszönhetően előbb tanult meg úszni, mint járni?
- … nagyapja cukrászmester volt, egy híres győri cukrászda tulajdonosa, úgyhogy ő gyakorlatilag sütemények és fagylaltkelyhek között nőtt föl? A 70-es években, amikor még nehezen lehetett a boltokban jó minőségű vaníliát, kakaót kapni, nagyapja a dunai hajósokkal üzletelt; a beszerzett árut aztán a hálószobában, az ágyneműtartóban tárolta. Eszter éveken át vanília- és kakaóillatban aludt nagyszüleinél. Egyetemistaként nyaranta nagybátyja szintén híres balatonfüredi cukrászdájában dolgozott.
- … 22 éve ugyanazzal az asszisztensnővel dolgozik?
- … a jelen barátai zömét már felnőttként kapta az élettől, és hogy ezek a kapcsolatok nagyon fontos szerepet játszanak az életében?
- … tervezi egy műtárgybecsüs képzés elvégzését?
- … imád olvasni? Az e-könyvet viszont nem tudja megszokni; számára a könyv használati tárgy, amit behajt, amibe belefirkál, amiben aláhúz sorokat.
- … nagy színházrajongó? Ugyanakkor meglehetősen kritikus is: ha nem tetszik neki egy előadás, a szünetben biztosan eljön.
- …több jelentős európai operaházban járt már, legyen az a milánói Scala, a Bécsi Állami Operaház vagy épp a Teatro La Fenice?
- … bár több évtizede praktizál, de 2018-ban volt először két hetet folyamatosan szabadságon? Montenegróba utazott a fiával.
- … fia, Zsolt zeneiskolát végzett, klasszikus gitáron magas szinten játszik, Pannonhalmán egyházzenét is tanult, emellett remek énekhangja van?
Inkább fröccsözik a kollégákkal…
Szakmázhatunk még egy kicsit? Kíváncsi vagyok rá, vajon a családtagjait Ön kezeli?
Természetesen! Ez nem is kérdés. De a barátaim, ismerőseim, sőt az asszisztensnőm is rám bízzák nem csak magukat, de a családtagjaikat is. És ez csodás visszaigazolás. Hogy bíznak bennem.
Ön kiben bízik?
Jók a fogaim, így nem sűrűn szorulok fogorvosi kezelésre. Amíg élt, apám kezelt, később Lantos főorvos úr.
Könnyű páciens?
Fegyelmezett ember vagyok mindenféle beavatkozást illetően, de nem tagadom, ha félelem nincs is bennem, de drukk igen. Hát hogyne!
Inkább fröccsözök a kollégáimmal, mint hogy a székükben üljek!
A drukk, sőt, az egészséges mértékű félelem is normális, érthető és megmagyarázható. Minden orvosi beavatkozás, amiben ott van a fájdalom faktor, eleve stresszeli az embert, pláne, ha még ismeretlen az élmény, ha nem tudja, mi vár rá.
Folyamatos fejlődés, naprakészség
Mit lát, amikor a szakmai jövőjén gondolkozik?
A mai világban, ezen a területen muszáj naprakésznek lenni, folyamatosan fejlődni. Nem lehet megállni. Ehhez nagyon jó hátteret ad a VitalCenter, ahol az ember gyakorlatilag sodródik az eseményekkel: folyamatos fejlesztések, új gépek, elsőrangú fogtechnika – Rőth Gergőékkel dolgozunk együtt –, 3D nyomtatások, stb.
A kihívást a mai napig nagyon szeretem, nem szoktam a nehéz feladatok elől elfutni, úgy érzem, a különböző területeken szerzett rengeteg tapasztalat alapot ad a szakmai magabiztossághoz.
Magabiztossághoz, de nem gőghöz! Komplex, bonyolult helyzetekben én is kérem egy specialista segítségét, a páciens szempontjából bizonytalan szituációba soha nem mennék bele! De bátor és proaktív vagyok. Annak idején például egy barátom noszogatására kezdtem el héjakat csinálni. Ő mindenáron akart magának, de máshoz nem ment volna, és addig mondogatta, hogy na gyerünk, vágj bele, meg tudod csinálni!, hogy belevágtam. És azóta ezer és ezer esztétikus héjat készítettem már.
Így kerek a világ
Mindent elért, amire vágyott?
Azt gondolom, kegyes hozzám a sors. Mindenképp szerettem volna gyereket, és tessék, van egy csodás fiam. Elégedett vagyok a szakmai életemmel: talán eljutottam oda, hogy a fogászat világának megbecsült tagja vagyok. Biztos, hogy bőven akad nálam jobb fogorvos, elhivatottabb is, de empatikusabb, az kevés. Mindig arra törekedtem, hogy nyugodtan tudjak aludni, ezért a legjobb tudásom szerint cselekszem minden alkalommal. Ezért is bánt, ha ritkán ugyan, de konfrontálódnom kell valakivel; nehezen fogadom el, ha valaki nem szeret. Szeretem a munkámat, szívesen jövök be nap mint nap a rendelőbe, de ugyanígy szükségem van a családomra, a barátaimra, az otthonomra, a balatoni kertemre; így kerek a világ.
Ha holnap azt mondanák, hogy választhat más szakmát?
Valószínűleg akkor is ezt választanám. Esetleg nyitnék egy régiségboltot? De legszívesebben talán egy kis éttermet működtetnék. Nem tudom megtagadni a véremet:
be vagyok oltva vendégszeretettel, a törődés és gondoskodás vágyával, a gazdagító emberi kapcsolatokra való igénnyel.
