Páciensünk véletlenül jutott el a VitalCenterbe, miután a fogászaton, ahova addig járt és ahol az implantátumok beültetését is végezték, a számla kiállításakor nagyon vastagon fogott a ceruza: a korábban kapott árajánlat dupláját kellett kifizetnie. Amikor aztán az egyik implantátum gyógyulási csavarja is kiesett a szájából, úgy érezte, ideje váltani.
Engedjék meg Máriának (a hölgy a kényes témára való tekintettel valódi neve elhallgatását kérte), hogy megossza Önökkel történetét!

Kellemetlen élmény máshol: túlárazott fogászati kezelés
„Elkerülhetetlenné vált a hiányzó fogaim pótlása – emlékszik vissza. A fogászattól, ahova akkor már egy ideje jártam, a konzultáció során kaptam egy kezelési tervet és árkalkulációt. Igen magas volt az említett végösszeg, de tudtam, hogy az implantátumbeültetés sehol nem két fillér. Különösebb bonyodalmak nélkül túlestem a beavatkozássorozaton, megkaptam az implantátumokat és rájuk az ideiglenes koronákat. Gyanútlanul mentem az utolsó napon a recepióhoz fizetni. És akkor ért a meglepetés: az előzetesen kikalkulált és általam elfogadott ár több mint dupláját kellett kifizetnem. Milliós nagyságrendről beszélek.”
Mária úgy érezte, nincs más választása, így rendezte a kétszeresére nőtt összeget. Keserű szájízzel hagyta el a rendelőt.
Egy véletlen, de szerencsés találkozás: VitalCenter
Nem sokkal később az egyik implantátumból kiesett a gyógyulási csavar. Kezelőorvosa éppen szabadságon volt, más szakemberhez annál a fogászatnál nem akart menni, így bejelentkezett a lakhelyéhez legközelebb eső rendelőbe – ami történetesen a VitalCenter volt.
A VitalCenter implantológus specialistájához, Dr. Péter Györgyhöz került, aki gyorsan és szakszerűen orvosolta a problémát. Mária érezte, hogy bízhat új kezelőorvosában, ezért elmesélte neki a másik fogászaton történt felháborító esetet, majd kért egy árajánlatot a végleges koronákra. Már meg sem lepődött, amikor Péter doktor körülbelül feleakkora összegű árkalkulációt tett elé, mint amit a másik rendelőben kapott. Gondolkodás nélkül, azonnal átpártolt a VitalCenterhez.

Péter György a végleges koronák elkészítésére dr. Gömbös Eszter protetikust ajánlotta. Mária azóta is jó szívvel emlékszik vissza a doktornőre, aki mindvégig kedves és empatikus volt, szépen dolgozott, és ami a legfőbb, Mária bármikor fordulhatott hozzá, ha kérdése vagy kételye merült föl.
„Ilyen mérvű segítőkészséggel azelőtt egyetlen egészségügyi intézményben sem találkoztam.”
Fele ár, sokkal jobb minőség a VitalCenterben
És hogy tisztán lássunk: a fele ár nem jelentett silányabb minőséget, sőt! A koronák a VitalCenternél a legújabb technológiák használatával (3D nyomtatás), prémium minőségű anyagból készültek. A klinika dentálhigiénikusától részletes tájékoztatást kapott arra nézve, hogyan viselje gondját ezentúl a fogsorának, hogy az valóban életre szóló megoldás maradjon.
Személyre szabott törődés a VitalCenterben
Mindez 2017 januárjában történt. Mária azóta már volt első féléves kontrollon és egy professzionális dentálhigiéniai kezelésen. Úgy érzi, a mai napig őszinte a rá irányuló figyelem: például a fogtisztítás sem automatikusan fél év múlva történik, hanem amikor ténylegesen szükséges. „Nem számítógépbe programozott automatizmus ez a figyelem, hanem személyre szabott törődés” – mondja.
Csakis a VitalCenter – nekem is, szeretteimnek is
Azóta más rendelők felé sem nézett. A legkisebb panasszal is a VitalCenterhez fordul, őket keresi. Családjának, barátainak is csak őket ajánlja.
„Rosszul választottam annak idején, kemény tanulópénzt fizettem érte. De minden jó, ha jó a vége. És az, hogy rátaláltam a VitalCenterre, nagyon jó, megnyugtató tudat.”