VitalCenter – az ötcsillagos fogászat

Páciensünk soha nem feledte azokat a rendkívül pozitív benyomásokat, amelyeket 1991-ben egy fogászati beavatkozás során dr. Lantos Endréről, a VitalCenter vezető főorvosáról szerzett. Most hozzá tért vissza egy apró beavatkozásra, de kiderült, hogy komolyabb a baj, mint gondolta. Ő azonban bízott a VitalCenter szakembereiben, így pillanatok alatt elfogadta felvetésüket, mely szerint a jobb életminőség reményében érdemes lenne belevágnia egy nagyobb volumenű kezeléssorozatba. Összetett eset volt az övé, de kezelőorvosai, dr. Lantos Endre és dr. Péter György nem rettentek vissza, ahogyan ő sem, hiszen végig tudta, hogy jó kezekben van!

Átadjuk Antal Árpádnak a szót, hogy Önöknek is elmesélhesse a VitalCenterben átélt élményeit.

Apró beavatkozásra érkeztem…

Dr. Lantos Endre vezető főorvos

„1991-ben már kezelt Lantos főorvos úr, a frontfogaimat fedő fémbázisú koronákat cserélte sokkalta esztétikusabb porcelánra, szóval régi kapcsolat ez. Régi és kipróbált, hiszen az általa behelyezett pótlások nemcsak szépek, de 29 éven át problémamentesek voltak – egészen addig, amíg az egyik frontfogamról le nem pattant a kerámia borítás egy része. Zavart ez a kis hiba, így felhívtam őt. A telefonbeszélgetéskor nem ismerte fel a nevem, de amikor személyesen találkoztunk, azonnal a homlokára csapott: >>Hát persze, emlékszem, maga az a mókás székely!<<

Megjegyezte, hogy milyen tartósak a koronák, mondtam neki, hogy Főorvos Úr, ez az Ön érdeme, ezért is jöttem Önhöz és nem máshoz!

…de implantálunk is!

Az állapotfelmérés során kiderült, hogy egy fölső-hátsó, korábban már gyökérkezelt fogam, valamint a mellette lévő bölcsességfogam igen rossz állapotban van. Lantos főorvos úr azt javasolta, hogy ezeket távolítsuk el és pótoljuk két implantátummal, melyekre cirkóniumból készült híd kerülne. Ugyanakkor az alsó, hátul hiányos fogsorom pótlására is sort kellene kerítenünk, folytatta, hogy ha már teljes fogsort építünk fölül, meglegyen a szükséges ellenharapás. Bár eredetileg kis beavatkozásra készültem, de végül úgy voltam vele, nem is baj, hogy így alakult,

legalább végre rendet teszünk a számban!

Sinus lift a megfelelő környezet megteremtéséért

A panorámaröntgen azt mutatta, hogy nem elégséges a csontállományom az implantátumbeültetéshez. Dr. Péter György fogszakorvos, aki később az implantációt végezte, azt mondta, mint mindent, ezt is meg lehet oldani, de csontpótlásra van szükség. Az eljárás során behelyezett szintetikus csontpótló anyag idővel összenő a saját csontommal, és akkor meglesz az implantációhoz szükséges vastagság, érvelt. Igen ám, de volt még egy probléma: évekkel korábban átestem egy súlyos arcüreggyulladáson, ami krónikussá vált, és bár gyógyultnak nyilvánítottak, valójában sosem keveredtem ki belőle. Rengeteg váladék maradt az arcüregemben. Péter doktor úr elmagyarázta, hogy ha így helyezi be az implantátumot, súlyos fertőzés lehet a vége. Nem volt mese, fül-orr-gégészeti műtétnek kellett alávetnem magam, ahol kitisztították az arcüregemet. Öt hónapot vártam, mire sor került a beavatkozásra Ausztriában, ahol akkor már évtizedek óta éltem.

A sikeres műtéteket cirkóniummal koronáztuk meg!

A fül-orr-gégészeti műtétből való felépülésemet követően Péter doktor úr elvégezte a sinus lift beavatkozást, hat hónap teljesen simán lezajló gyógyulási idő után pedig helyükre kerültek végre az implantátumok, melyeket a főorvos úr cirkóniumból készült híddal koronázott meg.

Nincs mitől tartani, a műtét nem fájdalmas

Sok ember fél a csontpótló műtéttől, az implantációtól, de higgyék el, semmiség az egész! Mondtam is Péter doktornak, hogy szúrjon meg mihamarabb, aztán tehet bármit, akár a fejemet is leszedheti, csak ezen legyünk túl. A műtét helyén enyhén belilult az arcom, de erre az előzetes tájékoztatás alapján számítottam, ez normális egy ilyen beavatkozás után. Komplikáció egyik operáció után sem lépett fel,

tízpontos munkát végeztek a szakemberek.

Jóízű étkezések, önfeledt nevetések

Hogy vagyok azóta? Remekül. Párszor megharaptam a nyelvem, pedig a főorvos úr figyelmeztetett, hogy figyeljek oda, mert egy ideig még szokatlan lesz a nyelvemnek, hogy ennyi foggal kell a helyen osztoznia. Most már teljesen gondtalanok az étkezések, és bár nevetni eddig is nevettem, hiszen móka, kacagás nélkül mit sem ér az élet, de most még önfeledtebb a vidámságom.

Csakis a VitalCenter!

Én ugyan dr. Lantos Endréhez jöttem, de az ő, általam már ismert magas szintű szaktudásánál és emberségességénél is többet kaptam: egy szuper fogászatot! Az orvosok, asszisztensek jól felkészültek, derűsek, nyugodtak, a recepciós hölgyek pedig annyira kedvesek és udvariasak, hogy az nem is igaz.

Akinek a minőségen túl számít a megbízhatóság, becsületesség, az adott szó, annak a VitalCenter a tökéletes fogászat.

Külön szólnék Lantos főorvos úrról. Ő az a fajta orvos, aki tényleg mindent megtesz a pácienseiért. Csakis arra az emberre fókuszál, aki épp a székében ül, a körül forog a világ. A párom, akinek a lötyögő, laza fogprotézisét korrigálta, ugyanerről számolt be: rendkívül kedves, figyelmes ember, remek szakember. Jobb, mint annak idején az eredeti fogaim, mondja azóta is a klinikán kapott fogpótlására.

sinus lift

Mindent egybevetve, azt mondhatom, hogy a VitalCenter nyújtotta szolgáltatás tipp-topp, emberségből jelesre vizsgázott a csapat, ahogyan a munka minősége, az ár-érték arány is csillagos ötös.
A Romániában, majd Ausztriában töltött évtizedek után végre magyar is akarok lenni, ezért is költöztem nemrég Magyarországra, egy határközeli kis faluba. Van kutyám, tyúkokat tartok, kertészkedek, mindent megtermelek, bort készítek, pálinkát főzök. Nem vagyok az a ráérős nyugdíjas, folyton teszek-veszek, a kis falum nem is a szomszédban van, többórányi vonatút Budapest, de én fogászati problémával máshova már nem megyek, csakis ide, a VitalCenterbe!”

Fotók: Bigstock, saját

Klinikánk alapítója, dr. Lantos Endre emléke szívünkben örökké él. Munkánk során továbbra is az általa megteremtett szellemiséget képviseljük. Köszönjük Pácienseink bizalmát és támogatását.