A gyógyítás iránti vonzalmam már gyerekkoromban kialakult. Elköteleződésem a fogorvoslás mellett akkor erősödött meg, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy egy fogászaton asszisztensként dolgozzak és betekintést nyerjek egy fogorvosi praxis működésébe.
Kezdettől a fogpótlási eljárások vonzottak, mert látványos eredményekkel és jelentős életminőség-javulással járnak. Meghatározó volt a felismerés, hogy egy szép mosoly visszaállításával vagy megalkotásával milyen örömet tudunk adni az embereknek.
A kétéves időszakot követően határozott szakmai elképzelésekkel vágtam bele az egyetemi képzésbe. 2023-ban diplomáztam, és ugyanebben az évben érkeztem a VitalCenterbe is.
A tanulás, a folyamatos fejlődés kiemelten fontos számomra, és erre a VitalCenterben minden lehetőség adott. Elérhetőek a legmodernebb eszközök és anyagok, és a mentorprogram keretében olyan tapasztalt szakemberekkel dolgozhatok együtt, akik elhivatottak abban, hogy tudásukat átadják a következő generációnak.
Mostanra komplex fogpótlási eljárásokban, teljes szájrehabilitációkban, All-on-4 beavatkozásokban vehetek részt protetikusként, és napi szinten alkalmazom a digitalizáció egyik fő vívmányának számító intraorális szkennert.
Szakmai céljaim közé tartozik a fogpótlástan szakképzés elvégzése, valamint a digitális fogászat és az implantációs protetika terén szerzett tudásom elmélyítése, hogy a pácienseimnek a legkorszerűbb megoldásokat kínálhassam.
Emellett továbbra is szívesen végzek konzerváló beavatkozásokat, mint a fogtömések, gyökérkezelések. Élvezem a munkám sokszínűségét, hiszen mindegyik kezelés lehetőséget ad arra, hogy segítséget nyújtsak a hozzám fordulóknak.
Legyen szó kisebb vagy összetettebb beavatkozásról, mindig a legjobbat szeretném kínálni – nemcsak szakmailag, emberileg is.
Kulcsfontosságúnak tartom a személyre szabott, őszinte és alapos kommunikációt, aminek hozadékaként a páciensek úgy vághatnak bele az eljárásba, hogy pontosan tudják, mi és miért történik.
Bizalmi kapcsolat kialakítására, nyugodt, derűs légkör megteremtésére törekszem, hogy biztonságban és kellemesen érezzék magukat a beavatkozás során, és szorongások nélkül térjenek vissza.
Az általam vallott értékrend, a páciensek jóllétét szem előtt tartó szemléletem összhangban áll a VitalCenter alapelveivel, így otthon érzem magam a közösségben. Egyöntetűen valljuk, hogy a siker soha nem egyetlen emberen múlik: a teljes csapat odaadó és összehangolt munkája kell ahhoz, hogy a páciensek nyugodt, harmonikus, emberséges és professzionális környezetbe érkezzenek és kiemelkedő színvonalú ellátásban részesüljenek.